Szóval történt egyik nap hogy viszonylag korán felébredtem. Bekapcsoltam a gépemet, és visszafeküdtem 2 percre. Aztán beírtam a jelszót, és lefeküdtem újabb 5 percre (minek ott ülni amíg bebootol). Még nagyon is kómásan látom hogy valaki írt Facebookon. A lány aki 2009-ben tetszett, nemet mondott a randira, de azóta is haverkodik. Egy teljes A4-es oldalt írt. Akkor állapotom miatt gyanítottam hogy még álmodok/képzelődök, de nem így volt.
Adél. Az egyetemen jártunk egy csoportba, párszor beszélgettünk és nagyon megtetszett. Szép, intelligens, kedves, kulturált. Már elképzeltem hogy első randinak a Siriusba viszem, de amikor nagyon izgulva feltettem a nagy kérdést, azt mondta gondolkodik, és aztán nemet mondott. Aztán úgy alakult hogy jóban maradtunk, bár ez 1-2 havonta váltott Facebook üzenetekre korlátozódott, azok sem voltak nagyon színesek. A legjobbat akkor beszélgettük amikor a szakterületére kérdeztem rá.
Ezek után ír egy üzenetet egy nagyon mély, személyes témáról. Megint csak nem fogom ezt kitárni hiszen ő nem egyezne bele. Nagy vonalakban arról szól, hogy rá jellemzőek (voltak) bizonyos egészségtelen személyiségjegyek, amiből lassan kezd kijönni. És nemrég találkozott valakivel akivel órákig beszélgetett, és utána csapott a homlokára hogy jé, ő olyan mint Adél, illetve olyan mintha Adél nem kezdett volna el kijönni ebből a negatív dologból. És ennek nagyon megörült, és elhatározta hogy még jobb próbál lenni. Ez most így kicsit ködös, tudom... És hogy miért nekem írta? Részben mert barát-féleségek vagyunk, részben mert anno azért nem tudta jól fogadni a közeledésemet amilyen volt.
Adél a tökéletes példája annak hogy régen milyen lányok tetszettek mint "lehetséges végső pár". Illetve nem csak régen... Szóval, "jó" (minden értelemben), kedves, sikeres, okos/intelligens/értelmes, szellemes, kulturált, és persze külsőleg tetszik. Mondjuk általában nem is voltam nagyon sikeres a megszerzésükben, legalábbis az utóbbi 5-6 évben. És aztán, amikor abbahagytam az egyetemet, megváltozott valami. Azt gondoltam, mit akarok érettségivel, néha munka nélkül, az ilyen lányoktól? Adél "után" egy ideig jól elvoltam egyedül, 2011-ig. És utána is jól ellettem volna de az ember azért elkezd magányos, és na, "kiéhezett" lenni. De már nem lettem szerelmes, és nem ilyen lányokat kerestem. Hanem olyanokat amilyennek éreztem magam, amilyen vagyok. Emberi, "hibás", tökéletlen.
Mióta ismerem Adélt még nem volt soha senkivel együtt (vagy nagyon jól titkolta), de tudom hogy egyszer ő is megtalálja a párját. Nem is baj hogy nem jöttünk össze anno. Mert az ő párja egy sikeres, magabiztos, kulturált, talán külföldi férfi lesz. Sokan azon rugóznak hogy most biztos akar tőlem valamit, vagy ilyesmi. De nem ez az üzenetének a lényege. Ez egy önreflexív írás, egy rácsodálkozás, örül valaminek, és elhatároz valamit. Nem én számítok hanem ez, hanem ő.
